Kizárólag kínai kivitelezők fogják építeni a Belgrád-Budapest vasútvonalat, magyar vállalkozóknak semmilyen munka nem jut majd, miközben a sok szakértő szerint teljesen fölösleges projekt magyar adófizetőkre jutó költsége 750 milliárd forint + kamat, tehát akár 949 milliárd forint lesz – írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint sem szakmai tudásbeli, sem kapacitásbeli okai nincsenek annak, hogy a kormány csak kínai vállalkozókkal dolgoztatna 160 kilométeres, dupla sínpáros vasútvonal-fejlesztésnél. Ez jól mutatják akár Mészáros Lőrinc cégeinek többé-kevésbé sikeres vasútépítései.
A projekt egyébként komoly késésben van, az eredeti verzió szerint már át kellett volna adni, ehhez képest még el sem kezdődtek a munkálatok.