A csepeli képviselő-testület fideszes többsége pénteken szavazta meg, hogy kapjon 2 milliárd forintos költségvetési támogatást a Németh Szilárd által alapított és az ő lakhelyére bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, hogy felépítse a Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokát.
Németh Szilárd Fidesz-alelnök erre azt mondta: mindenkit kártékony kommunistának tart, akit ez zavar. Így például Szél Bernadett LMP-társelnökről is ezt gondolhatja, ugyanis az LMP frakcióvezetője a Facebookon bejelentette: az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Közpénzből lesz pillanatok alatt alapítványi pénz.
A Fidesz alelnöke úgy érzi, irigység-, hazugság- és gyűlöletáradat zúdult rá.