Sólyom Lászlóék megírták az Alkotmánybíróságnak, miért súlyosan alaptörvény-ellenes a lex CEU

politika

Hétfőn írásos jogi véleményt (amicus curiae) írt Sólyom László volt államfő és Lévay Miklós volt alkotmánybíró, illetve Jakab András és Szente Zoltán egyetemi tanárok és MTA-doktorok a lex CEU-ról az Alkotmánybíróságnak, ami munkacsoportot állított fel a törvény vizsgálatára. (Sólyom László már 2 hónapja is közölte, hogy alkotmányellenesnek tartja a törvényt.)

Sólyom László beiktatási ceremóniája 2007. február 9-én
Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Az írás szerint „a törvény egyes rendelkezései ellentétesek az Alaptörvénnyel, ezért azokat az Alkotmánybíróságnak – tekintettel az alaptörvény-ellenesség súlyára, valamint arra, hogy az érintett rendelkezések még nem kerültek végrehajtásra – ex tunc [visszaható] hatállyal meg kellene semmisítenie”.

A jogtudósok szerint a lex CEU alaptörvény-ellenesen:

  1. sérti a lex CEU az egyetemi autonómiát,
  2. korlátozza a tudományos kutatáshoz, a tanításhoz és tanuláshoz való jogot,
  3. sérelmet okoz a jogállamiságnak.

Mint írják:

„Ha az állam teljesíthetetlen működési feltételeket támasztana az egyetemekkel szemben, akkor a kutatás és tanítás tartalmának, módszereinek önálló meghatározására sem lenne lehetőség. Nem működő felsőoktatási intézményekben nem lehetséges semmilyen egyetemi autonómia.”

A törvényt Áder János köztársasági elnök azzal az ürüggyel írta alá, hogy a jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen. Az Alkotmánybíróság elé úgy került az ügy, hogy az LMP összeszedte az MSZP és a Jobbik segítségével megszerezte a szükséges 50 parlamenti képviselő aláírását.

A CEU egyelőre Budapesten marad, legalábbis a következő tanévben, amikor még lesz erre lehetősége. (via Index)