Kialakítják a szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét, természetesen EU-s pénzből

mezőgazdaság

Uniós pénzből alakítják ki a szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét, ami az eddiginél hatékonyabb ügyintézést és ellenőrzést szolgálja majd – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa egy szakmai fórumon (a tárca közleménye szerint).

Kiss Eliza azt mondta: a projekt a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (KÖFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) támogatásával valósul meg, mintegy 1,2 milliárd forint uniós keretösszegből.

A projekt megvalósítását végző konzorcium vezetője az FM, a konzorcium tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), de a megvalósításban számos együttműködő szervezet is részt vesz (például borvidékek, Budapest Kormányhivatala, a Nébih és a Belügyminisztérium).

Az MTI azt írja: „Az új, integrált, az FM kezelésében álló központi közhiteles ágazati nyilvántartás létrehozásával megteremtődik annak lehetősége, hogy a borágazati szereplők papír alapú ügyintézése visszaszoruljon, helyette újraszervezett – egykapus –, elektronikus ügyintézés működjön.”

A rendszer révén a fogyasztók tájékozódási lehetőségei szintén szélesednek, nő a termék iránti bizalom, továbbá a hatósági háttérműveleti folyamatok is hatékonyabbak lesznek. A projekt szakmai tartalma három pillérre épül:

  1. szervezetfejlesztés
  2. komplex informatikai fejlesztésre
  3. igazgatásszervezés hatékonyabbá tétele.

A tájékoztatás szerint így például:

  • kiépül a hiteles és megbízható alapinfrastruktúra,
  • elérhető lesz 24 órán át,
  • kialakítják a közhiteles nyilvántartást és annak adatbázisát,
  • létrehozzák a munkafolyamat támogatást biztosító rendszert,
  • kialakítják az interfészeket – a csatlakozási pontokat – a kapcsolódó rendszerekhez,
  • létrehozzák a térképi megjelenítést szolgáló alrendszert.