Úgy látszik, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak nem csak a celeb tévésekkel folytatott oda-vissza gyalázkodás megy nagyon jól: ennek diplomáciai megfelelőjét is tökélyre fejlesztette. Ma a dél-koreai elnökkel, Mun Dzse Innel találkozott a Fehér Házban, és ezt az alkalmat arra használta, hogy elővegye kisebb szövetségesét régi rögeszméje, a külkereskedelmi többlet miatt:
azzal fenyegette az országot, hogy "összetépi" a velük még Barack Obama idején kötött ötéves kereskedelmi egyezményt, ha nem tesznek valamit a túl nagy többletük visszafogása érdekében.
Trump évtizedek őrzött meggyőződése, hogy szerinte az USA versenyképesebb szövetségesei, mint Németország, Japán és Dél-Korea (és persze Kína) tették tönkre az amerikai gazdaságot. Nemrég egy NATO-csúcson Németországot gyanúsította meg azzal, hogy külkereskedelmi sikereikkel ártanak az USA-nak.
Mun és Trump tárgyalásán szóba került a helyzet eszkalálódása miatt minden korábbinál aktuálisabb észak-koreai veszedelem is, Trump itt arról beszélt, hogy "véget ért a stratégiai türelem" a phenjani rezsimmel szemben, és hogy "határozott válaszra" van szükség a szüntelen rakétatesztek miatt. Ugyanakkor szóba hozta azt is, hogy szerinte Dél-Korea jelenleg nem járul hozzá eléggé a katonai kiadásokhoz. (Reuters, MTI)
Undorító disznó, viszolyogtató egyszerűen csak ránézni, mondta Trumpra. Egyszerre több fronton dübörög az elnök tegnap kirobbantott, csodálatosan értelmetlen háborúja.
Ellenben csak azért sem említette meg a NATO-s szövetségei előtt, hogy az USA megvédené őket külső támadás esetén.