A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó 22 ezer járművet értékesített az idei második negyedévben, ami 53 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Az április-júniusi időszakban a Tesla 12 ezer Model S szedánt és 10 ezer Model X crossovert értékesített. A cég a második negyedévben 25,7 ezer autót gyártott, és az idei első hat hónapban összesen 47,1 ezer autót adott el (ez alig múlja felül saját korábbi várakozásának alsó határát).
A Tesla közölte, hamarosan felpörgeti a gyártását, pénteken kezdődik a cég új, az eddigieknél jóval olcsóbb (kb. 35 ezer dolláros) elektromos autója, a Model 3 gyártása. A cég úgy számol, decemberre a havi autógyártása 20 ezerre nő, most kb. negyedévente gyárt ennyit. A Tesla nagyra törő tervei szerint 2018-ban már 500 ezer autót állít majd elő. (A cég eddigi fennállása óta összesen kb. 200 ezer autót gyártott.)
Ezek a fényes jövőt felvázoló tervek ünneplésre adhatnának okot, ehelyett nagy gond van a Teslánál: a cég két hét alatt a becsült értékének hetedével, 10 milliárd dollárral zsugorodott. A Tesla részvényei június 23-án voltak a csúcson, akkor 63 milliárd dollárt ért a cég. Ma – a tegnap 7 százalékos esés után – 3 százalékos mínuszban nyitottak a részvényei.
Bár Elon Musk pörgette fel az elektromosautó-piacot, de amint – és ha – a Toyota, a Volkswagen, a GM, a Daimler és a Volvo beszáll az üzletbe, a Tesla elveszítheti a versenyelőnyét. A jelek szerint ez a folyamat már el is kezdődött, ugyanis a Volvo közölte: minden, 2019-től piacra kerülő új modellje teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású lesz.
A kínai Geely járműipari cég tulajdonában lévő Volvo Cars jelezte azt is, hogy továbbra is gyártja majd a 2019 előtt piacra dobott robbanómotoros modelljeit. (A Geely az egyik legnagyobb független kínai autógyártó. 1986-ban indult, mint hűtőgépgyártó, majd a 1990-es évek elején elkészítette első motorkerékpárját, 2002-ben pedig megjelent az első autója. A Volvót 2010-ben vette meg a Ford Motortól.)
Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója szerdán azt mondta: 2019 és 2021 között öt új modellel terveznek megjelenni, közülük három Volvo és kettő Polestar márka lesz. Mindegyik teljesen vagy részben elektromos meghajtású lesz. (QZ, MTI)