Plagizálhatott a Corvinus dékánja

oktatás

Még 2002-ben jelent meg Dr. Paprika Zita, Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánjának 600 oldalas, Döntéselmélet című könyve. Az Átlátszó most az egyetem belső vizsgálatára hivatkozva azt írja, hogy a könyvből legalább 75 oldal egyezik, de legalábbis nagyon hasonlít Kindler József 1991-es Fejezetek a döntéselméletből című könyvének egyes részeihez.  

Paprika ugyan a könyv elején jelzi, hogy ismeri a művet, és fel is használt belőle részeket, de a vizsgálat szerint két fejezet került át egyik könyvből a másikba, pedig a tudományos életben aktív dékánként nyilvánvalóan tisztában kell legyen a hivatkozások pontos rendjével és szabályaival. 

A vizsgálat szerint a dékán által sajátként feltüntetett 149 oldalból 75-el kapcsolatban merül fel a plágium gyanúja. A könyv első 84 oldala "lényegét tekintve szöveg-azonos a felhasznált irodalomként megjelölt forrással", áll a vizsgálatban.  

Az eset különlegessége, hogy a 2010-ben elhunyt Kindler kollégája, oktatója volt a szerzőnek, elsők közt olvasta a művet, de nem tette szóvá a plágiumot. Az Átlátszó megkérdezte Paprikát az esetről, aki maga is erre hivatkozott, és azt nyilatkozta: "nem életszerű, hogy a Tanár úr egyetértése nélkül használta fel korábbi közös munkák részleteit, majd felkérte lektornak". A dékán azt kérte a laptól, hogy tartsák tiszteletben Kindler emlékét. (Átlátszó)