A tegnapi után ismét elbukott a Szenátust vezető republikánusok kísérlete, hogy eltöröljék a Barack Obama elnöksége alatt bevezetett amerikai egészségügyi reformot, az úgynevezett Obamacare-t. (Ez egy Európából nézve fura, hibrid rendszer: kötelezővé teszi az egészségbiztosítást, de magáncégeknél kell jelentkezni rájuk, az állami pedig ezeket a biztosítási tőzsdéket támogatja meg.)
A tegnapi szavazás egy olyan javaslatról szólt, ami eltörli az Obamacare-t és a republikánus verziót rak a helyébe – ami nem kötelező, viszont a mostani rendszer egy jelentős részét megtartja. Ez csúnyán elbukott: a republikánusok csak 2 szavazatot veszthetnek a szűk többségük miatt, ehhez képest az 52-ből 9 republikánus a terv ellen szavazott. A nehézségeket mutatja, hogy a republikánusok mindkét széle ellenezte a tervet, a nagyon konzervatívok azért, mert állami pénz lenne benne elköltve, a mérsékeltek pedig – a demokratákhoz hasonlóan – kitolásnak gondolják, hogy a terv a szegényektől venne támogatást
Ma egy másik terv bukott el: a sima eltörlés. Ezt a korábbi tervet ellenző ultrakonzervatívok már támogatták, összesen hét mérsékelt viszont nem.
Ez azért ciki a republikánusoknak, mert az utóbbi négy választást azzal nyerték meg a Kongresszusban, hogy eltörlik Obama démoni egészségügyi reformját.
Sokkal több ötlet már nincs a republikánusoknál, ezért nem kizárt, hogy lassan muszáj lesz bevonniuk a demokratákat is az egészségügyi rendszer rendberakásához. Náluk viszont ott kezdődik a tárgyalás, hogy marad az Obamacare, legfeljebb a kijavításának módjairól. (New York Times)