Többször írtunk már arról, hogy a magyar légiforgalmi irányításért felelős állami cég, a HungaroControl tavaly 320 millió forintot adott támogatásként a Polgárok házát üzemeltető, a polgári körökből kinőtt Szövetség a Nemzetért Alapítványnak, melynek kuratóriumi elnöke László Tamás fideszes képviselő.
Azóta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárától megtudhattuk azt is, hogy a cég évek óta nyereségesen működik, és nagyon fontos, hogy légiirányítókat toborozzon. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy felhívja a fiatalok figyelmét erre a szakmára, és a magára, mint munkahelyre.
Az RTL Klub Híradója viszont kedd este arról számolt be, hogy az alapítvány éves beszámolójához csatoltak egy független könyvvizsgálói jelentést is, ami szerint a támogatás kifogásolható, mert csaknem kizárt, hogy a 320 millió forintot az állami cég által megfogalmazott célokkal összhangban használják fel.
Az alapítvány beszámolójából amúgy többek között az derül ki, hogy a támogatást népdalkörre és jógatanácsadásra költötték.
A Híradó megkérdezte minderről a fideszes Budai Gyulát is egy sajtótájékoztatón, aki elmondta:
„Hogy mi a kormányközeli meg mi nem. Ön szerint a polgári körök kormányközeliek, mások szerint nem kormányközeliek. Én azt gondolom, hogy a HungaroControl azt támogat, akit akar.”
A támogatással június végéig kellett elszámolni, ha nem sikerül hitelt érdemlően, akkor vissza kell fizetni az összeget. Az RTL kereste a HungaroControlt, az alapítványt és az ügyészséget is, de egyelőre sehonnan nem kaptak választ.
A teljes riportot itt lehet megnézni.
A Hungarocontrol bőkezűen osztogat, jutott Orbán polgári körének és a Fidelitas választmányi elnöke által vezetett alapítványnak is.
Demeter Márta kérdésére azt mondták, Orbán Viktor régi polgári körét is azért támogatják, hogy ráirányítsák a fiatalok figyelmét a légiirányító szakmára.