Balog Zoltán lelkész-miniszter szerint Jézus adta nekünk a Tízparancsolatot

ÉLET

A Pesti Bulvár szúrta ki, hogy Balog Zoltán, a lelkészből lett emberminiszter milyen forradalmi teológiai nézeteket hangoztatott egy, az Echo Tv-nek még július 20-án, a Tusványos fesztiválon adott interjúban. 

Forrás

A református Balog a reformációról beszélve a következőket mondta (úgy 1:18 tájától érdemes figyelni):

A re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta a hegyi beszédben, a Tízparancsolatban. 

Ez jelentős felfedezés, a nem-fideszes teológusok és egyszerű hívők eddig úgy tudták, hogy a Tízparancsolatot Isten a Sínai hegyen 40 napig böjtölő Mózesnek adta át kőtáblákra vésve, ő meg levitte a zsidóknak. A Hegyi beszédet Jézus - a magyar kormányzati információk híján eddig legalábbis úgy tudtuk - ennél sokkal-sokkal később mondta el, bár az kétségtelen, hogy a beszéd tartalmát fel lehet fogni egyfajta új tízparancsolatnak is.