Nincs visszaút: november végén kiírják a 1000 milliárdos kínai szupervasút kivitelezésére a közbeszerzést

POLITIKA

Szijjártó Péter közölte kedden újságírókkal, hogy 

„november végén, 28-án kerül sor a Kína–Közép-Európa-csúcstalálkozóra itt, Budapesten, amikor is a kínai miniszterelnök hazánkba látogat, és találkozik a 16 kelet- és közép-európai ország miniszterelnökével. Ezen a csúcstalálkozón kerül kiírásra az a tender, amely már a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának építésére vonatkozik."

A HírTV beszámolója szerint a külügyminiszter hozzátette, hogy a szerbek is jól állnak az előkészületekkel: a tervek szerint "éppen a csúcstalálkozó idején kezdik majd meg Stara Pazovánál az építési munkálatoka.” 

Fotó: KKM

A Budapest-Belgrád közti vasútvonal eredetileg 472 milliárdosra tervezett,  jelenleg inkább 750, kamatostul pedig már 949 milliárdos beruházás az optimista becslések szerint 2400 év alatt akár meg is térülhetne, addig csupán annyi járulékos haszonnal jár, hogy Budapestről újra annyi idő alatt lehet majd eljutni vasúton Belgrádba, mint egykor a Monarchiában. A vasút nyomvonalára a kínaiak még csak egy összeszerelőüzemet sem terveznek felhúzni.

Kapcsolódó cikkek