Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Külügyminisztérium Jordánia tiszteletbeli konzuljától bérli az ammáni magyar nagykövetség épületét, azt viszont nem, hogy mennyiért. Az Index arról számolt be, hogy a külügy egyik államtitkára végre válaszolt Demeter Márta LMP-s képviselő kérdésére. Íjgyártó István elárulta, hogy
Zaid Naffa 2003 óta Jordánia tiszteletbeli konzulja Magyarországon. Néhány héttel ezelőtti átvilágításáról kiderült, hogy többedmagával magyar állampolgárságért folyamodott, a Terrorelhárító Központ azonban kockázatokat tárt fel személyével összefüggésben. A TEK nem számít szakszolgálatnak, de hogy a Külügy ne értesült volna az átvilágítás eredményéről, nehéz elhinni.
Naffa a 80-as évek óta mozog Magyarországon a családjával, voltak turisztikai üzletei, de egy olyan aranycsempészési ügye is, ami miatt még az is felmerült, hogy kiutasítják az országból. Az utóbbi években ő volt a keleti nyitás egyik kulcsembere, szorosan együttműködött a külüggyel, és a kereskedőházakat is hajtja a Közel-Keleten, szorosan együttműködött Ghaith Pharaonnal, akinek a vízumügyeit is ő intézte. Ezen kívül ő volt Magyarországon Ghaith Pharaon kijáróembere, ebben a minőségében még Tiborcz Istvánnal is tárgyalt.
Könnyen lehet, hogy azért nem zavarja a Külügyet a TEK-átvilágítás eredménye, mert Naffa és családja a keleti nyitás egyik nagy nyertese és szorosan együttműködik több fronton is a Külügyminisztériummal. Tavaly egy részben Naffa-tulajdonban álló cég, a beszédes nevű East Chain Kft. 220 millió forintot kapott Szijjártóéktól "marketingtevékenység ellátására".
Zaid Naffa Pharaonnal együtt kért magyar állampolgárságot.
Zaid Naffa nem csak a Keleti-Nyitás egyik nagy győztese, de véletlenül a szaúdi milliárdos egyik cégének igazgatósági tagja is.
Nem csak a Matolcsy-család és Nógrádi György, de Kuna Tibor és Zaid Naffa is jól jár a Nemzeti Kereskedőház szerződéseivel.