A Twitter elmondta, miért nem fogja blokkolni Trump fiókját

külföld

Az utóbbi napokban a Twitter világszerte több politikus és ismert neonáci profilját blokkolta a megváltozott felhasználási feltételeire hivatkozva. A cég azért döntött így, mert így próbálnak fellépni a gyűlöletkeltés ellen. Az akció keretében német és brit szélsőséges politikusok fiókjait is felfüggesztették, köztük például Jayda Fransenét, a Britain First nevű szélsőjobboldali szervezet alelnökével, akitől még Donald Trump is vett át posztot.

Pont azért, mert Trump posztjai sokszor aggasztóan hasonlítanak olyan emberek posztjaira, akiket amúgy a Twitter már letiltott, többen is számon kérték a céget, miért nem függesztik fel Trump fiókját is.

Most ezekre válaszolt a Twitter a cég blogján, és a posztjukban lényegben azt írták, hogy a megválasztott állami vezetőket nem tiltják le, ugyanis amit ők mondanak, az attól függetlenül is fontos, hogy az baromság-e vagy nem.

Oké, ezt nem írták le ennyire konkrétan, csak úgy, hogy a világ vezetőinek szavai már csak azért is fontosak, mert ezeknek az embereknek szükségszerűen nagyobb hatása van a világunk alakulására, mint egy random brit neonácinak. Így ha állami vezetők posztjait törölnék, vagy felfüggesztenék a fiókjukat, azzal fontos információkat rejtenének el az emberek elől, olyan információkat, amiket ismerniük kellene és megvitatni őket. (Quartz)

Kapcsolódó cikkek