A magyar kormány erdélyi médiatámogatásait feszegette, erre megkapta, hogy ő tartja hatalomban azokat a románokat, akik 14 éves korában kiverették Sütő András szemét

POLITIKA
  • Parászka Boróka erdélyi magyar újságíró 2017 végén egy cikket és több blogposztot írt arról, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. és az Erdélyi Médiatér Egyesület 1,4, illetve 1,45 milliárd forint támogatást kap a magyar kormánytól.
  • Pár napja Egy leszámolás krónikája címmel megírta, hogyan esett neki a fideszes média, miközben egyetlen ténybeli állítását sem cáfolták.
  • Mielőtt még minden érv elfogyna, vagy akár egy is, mindig ott van a kommunistázás.
Fotó: Magyar Közlöny

Az újságíró eredetileg arról írt, hogy a kormányzati sajtótámogatás nagyságrendekkel nagyobb a legnagyobb erdélyi magyar médiumok több éves költségvetésénél, és a támogatást nem transzparensen, indokolás nélkül ítélték oda egy olyan egyesületnek, aminek az alapítói és munkatársai az Erdélyi Magyar Néppárt volt vagy mostani munkatársai, ezzel pedig felvetődik a rejtett pártfinanszírozás gyanúja.

Parászka ráadásul azt is megírta, hogy a cégnyilvántartásokat, illetve a román adóhatóság (ANAF) és az igazságügy-minisztérium cégbejegyzéseit átnézve kiderült: a Magyar Közlönyben megnevezett egyesület helyett az Asociatia pentru spatiul media Transilvan egyesülethez megy a pénz, amit ugyanoda jegyeztek be, mint a Macula SRL-t, ami Tőkés László EP-képviselői irodájának egyik szolgáltatója.

A Macula SRL-t és az egyesületet Mohácsi László, az egyesület elnöke köti össze, aki Tőkés László fotósa is. Mohácsi dönthet 1,45 milliárd forint felhasználásáról.

Parászka azt is leírta, hogy az első írása után megkereste őt Demeter Szilárd, az Előretolt Helyőrség című, a terv szerint több százezer példányban a Mészáros Lőrinc lapcsaládjánál terjesztett, irodalmi-kulturális kiadvány főszerkesztője. (Demeter Szilárd Tőkés László fideszes EP-képviselő egykori nagyváradi irodavezetője, a fideszes médiabirodalomról szóló cikkünkben azt írtuk róla, hogy a belső századvéges körhöz tartozik, és Habony Árpád egyik ügyintézője.) Demeter azt kérte, később folytassák a beszélgetést, majd letiltotta az újságírót, és onnantól az üzeneteire, telefonhívásaira nem reagált.

Demeter Szilárd, Semjén Zsolt, Tőkés László, Orbán Viktor és Toró T. Tibor 2012. július 9-én a Parlamentben.
Fotó: Pelsőczy Csaba / kormany.hu

Mohácsi László viszont csak akkor volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, ha Demeter már nyilatkozott, így az újságíró 10 nap várakozás után megírta, miket mondott neki Demeter a támogatásról az első beszélgetésükben. Demeter azt állította, a Fidesznek nincs szüksége erdélyi magyar sajtóra, a pénzt személyesen ő lobbizta ki, hogy ne az Erdélyi Református Egyház, az RMDSZ vagy a Magyar Polgári Párt döntsön az erdélyi magyar sajtó forrásairól, és hogy ne a csődközelbe került erdélyi Simicska-birodalomhoz kerüljön a pénz.

Demeter Szilárd – akinek az az Erdélyi Magyar Néppárthoz köthető rokonai és közvetlen munkatársai is a kedvezményezettek között vannak – ezután cikkel jelentkezett a Székelyhon.ro-n, amit a Pesti Srácok is idézett, Bayer Zsolt is átvett, illetve a Magyar Idők is megtámogatott, és amiből kiderült, hogy Parászka Boróka:

  • „Szolidáris az illegális migránsokkal”. (Hogy jön ez ide? – kérdezte erre Parászka.)
  • 7 millió forint közpénzből dokumentumfilm készül róla. (Hogy jön ez ide? – kérdezte erről is, megjegyezve, nem ő készíti a filmet.)
  • Pártsajtóban dolgozik. (Parászka erre megírta, hogy a román közmédiában dolgozik, bár erről sem kérdezte senki.)
  • „A román szociáldemokrata pártra szavazott.”
  • „Nem zavarja a kommunista diktatúra öröksége, a múltat végképp eltörölte”, és „azokat tartotta hatalomban, akik Marosvásárhelyen pogromot szerveztek annak érdekében, hogy újraélesszék a Szekuritátét. Ráment Sütő András fél szeme.” (Parászka Boróka az 1990-es bányászjárás idején 14 éves volt.)

A kormánymédia cikkei közül egyik sem cáfolt semmit az állításokból, csak az újságíró személyét támadták, az új trendbe illeszkedve.

Parászka azt írja, a cikkek megjelenése óta felhergelt emberek fenyegetik a családját, és valaki a lakcíméhez, személyi számához és a gyerekei adataihoz is hozzáfért.

Válasz vagy vita helyett csípőből kommunistáznak

Nem Parászka az első, akit politikai okokból évtizedekkel korábbi, a kommunizmus alatti bűnökkel vádoltak meg, miután a hatalomnak kellemetlen ügyeket feszegetett.

Egyébként eközben az ügynökakták ügyét félresöpörték, 1956 hatvanadik évfordulóját pedig így sikerült megünnepelni.

Kapcsolódó cikkek

1,4 milliárd forintot kap a kormánytól az Előretolt Helyőrség, amit Mészáros Lőrinc ad ki, és Habony ügyintézője szerkeszt

A fideszes médiabirodalom egyik gondolkodója, a századvéges Demeter Szilárd közpénzből pumpálhatja fel a „Nagykörúton kívüli” irodalmat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet

A Rogán–Habony-propagandagép új dimenzióba helyezte a politikai kommunikációt Magyarországon, és háborút indított a hagyományos nyilvánosság felszámolásáért.

Rényi Pál Dániel
média

Vádat emeltek Ion Iliescu volt román államfő ellen az 1990-es bányászjárás miatt

Petre Roman volt miniszterelnökkel és társaikkal együtt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják őket.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ügyvédek és tanácsadók hadát küldte ránk Ferencváros, de nem sokra mentek vele

19 anyagunk 50 állítását támadta a válságelhárító csapat, 47 esetben lepattantak a bíróságról. A lényeget pedig még vitatni sem tudták.

Ács Dániel
jog

Mekkorát kommunistázott Orbán Viktor!!444!!!

A miniszterelnök néhány évente lekommunistázza a kommunistákat, még ha meg is kapja, hogy körbevette magát kommunistákkal. De mikor kommunistázott a legjobban a frappáns kommunistázás nagymestere?

Herczeg Márk
POLITIKA

Ha nyilvánosan kritizálni mered a kormányt, akkor egy kommunista gyilkos volt az apád

A hatalom védelmében bármilyen hazugságot lehet terjeszteni emberekről. Most a tanárokat kell kinyírni, a CÖF-től a Blikkig mindenhol lehet őket mocskolni.

erdelyip
POLITIKA

Németh Szilárd: Pukli tisztára ügynök, ávós nagypapával

A rezsibiztos apák és fiúkozása a MIÉP fénykorának legszebb napjait idézi.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kósa Lajos: Aki fütyörészik vagy tiltakozik, azt fejezi ki, hogy az AVH-val ért egyet?

A Fidesz frakcióvezetője úgy tesz, mint aki nem érti, hogy vasárnap Orbánt fütyülték ki.

Herczeg Márk
POLITIKA

Újra 1982 van: az MSZMP belügyi tudósítója teljes lendületből nekirohant a Momentum Mozgalomnak

Stefka István azóta már a fideszes Békemenet egyik oszlopa, de a régi reflexek nem hervadnak el.

Horváth Bence
POLITIKA

Eláruljuk a választ a kérdésre, amivel Schmidt Máriáék kiplakátolták az országot

Elfelejtettük volna? – kérdezik 1956-ról. Ha az ország nem is, öt érvünk van arra, hogy a kormány igen.

Herczeg Márk
képzavar