„Az az újságíró, aki kritizál, csinálja végig!” – mondta a fideszes az EP-szavazásról, amiről bevallotta: nem tudta, mit szavaz meg

POLITIKA

Schöpflin György fideszes EP-képviselő az ATV kérdésére azt válaszolta, nem tudta pontosan, mit szavaz meg az Európai Parlamentben, amikor egy hete ő is igennel szavazott az állásfoglalásra, ami kimondta, hogy a civil szervezetekkel együtt kell dolgozni a menekültek érdekében. Schöpflin úgy fogalmazott:

„Bevallom, nem tudom, miről szól ez az állásfoglalás. Én a Fidesz-csoport szavazási listája szerint szavaztam, amit Járóka Lívia készített el.”

Azt is elmagyarázta, hogyan szavazhatott meg – többek között Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga és Szájer József mellett – olyasmit, ami teljesen szembemegy a kormány hazai kommunikációjával:

„Ez egy másfél órás szavazás volt. Nagyon kimerítő. Az az újságíró, aki kritizál, csinálja végig!”

Schöpflin György

A Fidesz a Magyar Nemzetnek a szavazásról szóló cikkére közleményben reagált, amiben azt írta: „A Fidesz európai parlamenti delegációja a nők elleni erőszakot elítélő és a női esélyegyenlőséget támogató parlamenti jelentést szavazta meg. A Fidesz ugyanis következetesen elítéli a nők elleni erőszakot és támogatja a nők esélyegyenlőségét.” (ATV, MNO)