A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában.
Nyemcsok Mátyásné, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a kollégium nem használt tetőterében lévő négy szobából alakítanak ki két szabadulószobát. A tervek már készülnek, a diákok - az elképzelések szerint egy-egy osztály évente legalább öt alkalommal - a következő tanévtől használhatják a szobákat.
A feladatsorokat a tananyag alapján állítják össze. Az alsóbb évfolyamon még főként olvasási ismeretekkel lehet kiszabadulni, felsőben már kifejezetten a tantárgyi számonkérés eszközei lesznek. A tervek szerint a 4-6 fős csoportoknak nem mondják meg előre, hogy mely tantárgyból kell készülniük, ezzel szeretnék ösztönözni a diákokat, hogy minden tantárgy tanulására figyeljenek oda.
Nyemcsok Mátyásné elmondta, a Szarvason lévő másik három általános iskolával is együttműködnek, tervezik, hogy évfolyamonként 20-20 diákot meghívnak majd egy kiszabadulós játékra.
A programot két év múlva hatékonyságméréssel kell zárni, de a szabadulószobák ezután is megmaradnak - közölte. Elmondta, nem tud arról, hogy magyar oktatási intézményben alakítottak volna már ki szabadulószobát. A fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériuma 72 millió forinttal támogatta.
Ennek egy részéből az úgynevezett projektoktatási módszert is szeretnék bevezetni az iskolában. Ennek az a lényege, hogy kiválasztanak egy-egy témát - például ilyen lehet a víz, a nap -, és ehhez kapcsolódóan minden tantárgy ismeretanyagát, a költeményektől kezdve a zenei műveken át a földrajzig és a fizikáig, megtanítanák a szaktanárok.
Eleinte egy-egy projekthetet hirdetnének meg, de ha a módszer beválik, elképzelhető, hogy az egész iskolában így alakítanák ki a tanrendet - mondta Nyemcsok Mátyásné. (MTI)