Kilép az MSZP-ből a pécsi szocialista, miután Orbán fejbelövéséről posztolt képet

POLITIKA

Az Index írta meg pénteken, hogy egy pécsi MSZP-tag, Simon József olyan képet kommentelt egy Mesterházy Attiláról szóló poszt alá, amelyen Orbán Viktor halántékából vér csorog. A képre pedig azt írta:”Keresd a hibát! Én nem találtam.”

Kiderült, hogy Simon a pécsi MSZP elnökségi tagja, és Tóth Bertalan szocialista parlamenti frakcióvezető korábbi kampányfőnöke. A poszt után Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető bocsánatkérést követelt az MSZP vezetőjétől, és azt, hogy Simont zárják ki a pártból. Az MSZP azonban nem kért bocsánatot, sőt azt írták, “ide vezet a Fidesz által évek óta folyatott gyűlöletkeltés”.

Végül Simon József szombaton a következőt posztolta a Facebookon:

“Az erőszak minden formáját elutasítom, kezet soha senkire nem emeltem, de az tény, hogy az utóbbi években néha ökölbe szorult a kezem. Meggondolatlan voltam és ennek következménye van. A pártagságomról a mai nappal lemondok.”