Nem volt olyan nap, hogy ne gondolkodott volna ezen. Most a gondolat tetté lett.
Donáth Anna visszatérésével lecserélődik az elnökség.
Donáth Anna húzóarcként tér vissza februárban a politikába. A párt a hatékonyabb működés érdekében változtat az alapszabályon, és teljes gőzzel ráfekszenek a helyi ügyekre, elsőként a debreceni akkugyáras népszavazásra.
A megafonosok összesen majdnem 780 milliót hirdettek el, az összes, kormánypárti kifizetés pedig már 2,5 milliárd forint. És ez csak töredéke lehet a valójában elkampányolt összegeknek.
Az újságoknak politikai szereplőként kellene regisztrálniuk magukat a Facebookon, és ugyanolyan szabályok vonatkoznának rájuk, mint a pártokra. Az Egyesült Államokban már bevezették, és áll a bál.
Korábban többször is megkérdezték, hogy ha ennyi baja van a pártjával, miért nem lép ki, de azt mondta, őt ez az egész nem érdekli. Ezek szerint mégis.
Az eddigi ötletek: új név, új logó, baromkodás befejezése, még nagyobb összefogás.
Meggondolatlan voltam és ennek következménye van - írta.
De nem azért, mert Rogán Antal alapította, hanem mert megváltozott a Ptk. Ha nem csinálnak valamit hamarosan, fel is oszlathatják őket.
Egy kommentelőnek egymillió forintot ígért, ha az képes bármivel bizonyítani, hogy Tvrtko részt vett bármilyen párt rendezvényén. Kiderült, hogy Tvrtko elment a Fidelitas táborába is, de nem fizet.