A Castellum írta meg, hogy elkaszálták a Momentum helyi jelöltjének, Kaszó Róbertnek a két, dunaújvárosi népszavazási kezdeményezését:
1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Dunaújvárosban egyenként min. 8000 lumen fénykibocsátású és legalább 6.000 Kelvin színhőmérsékletű LED izzós köztér-világítási rendszer épüljön ki?”
Ezt a kérdést arra hivatkozva (pdf) nem engedte át a Helyi Választási Iroda, hogy nem lehet népszavazást tartani a költségvetésről, márpedig egy köztér-világítási rendszer olyan sokba kerülne, hogy érintené a költségvetést.
Dunaújvárosban két éve egy 255 milliós beruházás után az utcák sötétebbek lettek, mint azelőtt voltak, előfordult, hogy rendőrök kísérték át a gyalogosokat a tök sötét zebrán. Erről azóta sem volt hajlandó beszélni a helyi, fideszes polgármesterrel.
2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Dr. Dorkota Lajos Dunaújváros Díszpolgára címe visszavonásra kerüljön?”
Ezt a kérdést pedig arra hivatkozva (pdf) kaszálták el, hogy nem lehet népszavazást tartani a képviselő-testület hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről.
Dorkota Lajos fideszes országgyűlési képviselő volt, illetve a párt megyei választmányának az elnöke volt 2013 nyaráig, amikor kinevezték az energiaágazatot és a közműszektort felügyelő, elvileg független szuperhatóság elnökévé. (via Castellum)
Félelmetes kísértetvárossá változott a település alkonyat után, miután rossz, sőt szó szerint életveszélyes közvilágítást szereltek fel.
Olyan gyatra a korszerűsített közvilágítás, hogy szerdán este két gyalogost ütöttek el a sötétben, az emberek pedig rendőri segítséggel jutottak át a túloldalra.
A Hír Tv nem vehetett részt, mert nem volt meghívójuk az egyébként nyilvánosnak meghirdetett eseményre.
Mert azt mondja a Fidesz alapszabálya. Így az energiaágazatot és a közműszektort felügyelő szuperhatóság elnöke továbbra is tevékenykedhet helyi fideszes vezetőként. Azért ezt most tényleg emészteni kell egy kicsit.