A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerdán közölte, hogy a kormány és a főváros képviselőivel folytatott szerdai egyeztetésen elérték, hogy az M3-as metró 20 állomása közül már 18 akadálymentes lesz.
A korábbi tervek szerint a novemberben indult felújítás során csak nyolc megállót akadálymentesítenek a húszból. A teljes akadálymentesítésért korábban a szocialisták népszavazást is kezdeményeztek.
Tarlós István főpolgármester most közölte, a főváros folytatja az egyeztetést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökségével és a kormánnyal az akadálymentesítésről, de megállapodás csak akkor születhet, ha leellenőrizték valamennyi gyártóval és valamennyi helyszínen a mozgólépcsőknél tervezett kabinok konkrét alkalmazhatóságát, ami legalább két hetet vesz igénybe.
A MEOSZ közölte, a főváros és az M3-as metróberuházás projektjének képviselői 2018. február 13-án, kedden egyeztetést tartanak azokról az akadálymentesítési műszaki megoldásokról, amelyek az önálló, biztonságos és méltóságteljes használatot teszik lehetővé a hármas metró valamennyi állomásán. “A MEOSZ által kezdeményezett, akarategyezséggel megszervezett megbeszélésen szakértők bevonásával minden állomás esetében megvizsgálják, hogy melyek azok a műszaki megoldások, amelyek a fenti célokat a lehető legjobban szolgálják” - írták.
De tovább küzdenek azért, hogy a Pöttyös utcait és az Ecseri útit is bárki használni tudja.
A szocialista Horváth Csaba nyújtotta be a kérdést.