Lázár szerint borítékolható, hogy az EU eljárást indít a Stop Soros törvénycsomag miatt

politika

A csütörtöki kormányinfón Lázár János azt mondta, borítékolható, hogy az EU kötelezettségszegési eljárás indít a Stop Soros törvénycsomag miatt, hiszen a civiltörvény miatt is zajlik már egy ilyen. A miniszter kijelentette, hogy a kormány vállalja a vitát.

A kormány a héten tárgyalta a törvényjavaslatot, amely belügyminiszteri engedélyhez és nemzetbiztonsági vizsgálathoz kötné azoknak a szervezeteknek a működését, amelyek a Magyarországra érkező külföldieknek segítenek. Aki nem kér engedélyt, az ellen az ügyészség vizsgálatot indít.

A javaslat másik része szerint a „migrációt segítő szervezetek” külföldi támogatásának 25 százalékát elveszi az állam, kivéve ha bizonyítani tudják, hogy a pénzből „humanitárius segítségnyújtást” végeztek, vagy hogy a külföldről kapott összeget nem a külföldiek belépésének és tartózkodásának támogatására / szervezésére használták fel.