Miközben a határon túli magyarok százezrei nagyon egyszerűen, akár levélben is szavazhatnak az országgyűlési választáson, a külföldön élő anyaországi magyar állampolgároknak sok esetben egészen megnehezítik a dolgát, mint Attiláét négy évvel ezelőtt.
Olvasónk, Norbert viszont arról írt, hogy ő egy nyugat-európai országban élve egyáltalán nem tud szavazni. Ezt írta nekünk:
„Csak szeretnélek informálni titeket, hogy az Izlandon élő magyaroknak nincs lehetőségük szavazni majdnem semmilyen formában. Izlandon nincs magyar nagykövetség, csak tiszteletbeli nagykövet van. Ezért az Izlandi tartomány Norvégiához, pontosabban Oslóhoz tartozik. Ezért ha szeretnénk szavazni, akkor át kellene repülnünk Oslóba. De ennyi erővel már haza is repülhetnénk.”
Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogyan szavazhatnak az izlandi magyarok, és az válaszolták, hogy: „A választási eljárásról szóló törvény szerint a magyarországi lakcímmel rendelkező, a választás napján külföldön tartózkodó magyar állampolgár szavazatát az általa választott bármely magyar külképviseleten leadhatja, ahol külképviseleti szavazásra sor kerül. A külképviseletek listáját, illetve a választással kapcsolatos tudnivalókat a Nemzeti Választási Iroda honlapján megtalálja.”
Izlandon több száz magyar dolgozhat, az Izlandi magyarok Facebook-csoportban 456-an vannak.
342 ezer fölött jár a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek.
Visszaigazolták, hogy sikeresen végigküzdötte magát a hatoldalas regisztráción. Aztán valahogy elveszett a rendszerben. 2018-ban újra próbálkozhat.