Életfogytiglani börtönre ítélték a német diáklányt meggyilkoló menedékkérőt

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön Németországban egy afgán menedékkérőt egy német diáklány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. A freiburgi tartományi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a Husszein K. 2016 októberében különösen súlyos bűncselekményt követett el, áldozatát egy helyi parkban többször megerőszakolta, majd a park melletti folyóba dobta.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint a 19 éves lány haláltusája legalább egy óráig tartott a Dreisam folyó vizében - emelték ki az ítélet indoklásában. A bűncselekmény különösen súlyos, ezért az elkövetőnek életfogytig kiemelt biztonsági őrizetben kell maradnia.

Husszein K. a per egy tavaly szeptemberben beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amikor orvostanhallgató áldozata elkerékpározott mellette. Lerángatta a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban a folyóba dobta, ahol a diáklány megfulladt. Husszein K. bocsánatot kért az áldozat családjától.

Az afgán férfi 2015-ben, papírok nélkül érkezett Németországba. Mivel nem szerepelt az európai nyilvántartásokban, és nem volt ellene elfogatóparancs sem, ezért a német gyermekjóléti szolgákat helyezte el. Az csak később derült ki, hogy a férfi egyáltalán nem fiatalkorú, sőt akár 32 éves is lehet. Görögországban pedig 2013-ban 10 év börtönre ítélték egy fiatal nő elleni erőszak miatt, de 2015-ben, a börtönök túlszúfoltsága miatt szabadon engedték, és ekkor eltűnt az országból. (BBC, MTI)