A kormány még március elején jelentette be, hogy a magyar gazdaság tartósan jó teljesítményére (és semmiképpen sem a közelgő parlamenti választásokra) tekintettel tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt küld a nyugdíjasoknak.
Ezután volt egy kis para, mert kiderült, hogy a posta valószínűleg már csak a választások után, április közepe felé tudja majd kézbesíteni az utalványokat, de aztán közölték, hogy megemberelik magukat.
Most pedig már biztos, hogy mindenki megnyugodhat, a Magyar Posta szombaton közölte az MTI-vel, hogy húsvétig kézbesítették az Erzsébet-utalványok több mint kilencven százalékát a jogosultaknak.
Aki pedig még nem kapta meg, az az eredeti ütemtervnek megfelelően legkésőbb április közepéig átveheti. Akiket nem talál otthon a postás, azokat értesítő várja, hogy hol és mikor kapják kézhez a küldeményt.