Hadházy megúszta: a Fidesz-KDNP pont Budai Gyulát választotta, hogy jelentse fel az LMP társelnökét

POLITIKA

A Fidesz-KDNP nevében feljelentést tett Hadházy Ákos „gyanús földügyei” miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő.

Budai a sajtótájékoztatóján azt mondta, dokumentumok igazolják, hogy az LMP társelnöke „apja és anyja strómanhálózat tagjaként játszotta ki a földtörvényt”, és egy német üzletembernek több 100 millió forint értékű földet játszottak át, utóbbi pedig egy hasonló nagyságrendű földliciten egy korábban többször ilyen célra használt „strómanszámláról” utalt 30 milliós előleget.

Budai Gyula azt mondta, napokig vártak az ellenzéki politikus válaszára a témában, de ő folyamatosan mellébeszélt, ezért csalás és más bűncselekmény miatt tette meg feljelentését, és bízik abban, hogy ez a beadvány „összeér” majd a Nemzeti Földalapkezelő nap folyamán tett beadványával – írja az MTI.

Amúgy Hadházy Ákos, akire már régóta próbálják rátolni az egyébként kifejezetten a kormányoldalnak kínos földárverések ügyét, többször is reagált már a fideszes vádakra, legutóbb éppen ma cáfolta őket:

Forrás

Persze nincs mitől félnie, hiszen egyrészt védi a mentelmi jog, másrészt pont Budai Gyula szállt szembe vele, akinek elszámoltatási biztosként az égvilágon senkit sem sikerült elszámoltatnia, már ha egyáltalán megpróbálta.

Kapcsolódó cikkek