A hétfőn született megállapodás szerint 25 millió dollárt, tehát úgy 6,3 milliárd forintot kapnak azok a hallgatók, akik korábban részt vettek az amerikai elnök Trump Egyetem elnevezésű ingatlanos szemináriumán - írja az ABC. Eric T. Schneiderman New York-i legfőbb államügyész a döntést Trump „áldozatainak” győzelmeként értékelte.
Donald Trump évek óta utasította vissza a kamuegyetem hallgatóinak kártalanítását.
„Sosem fogunk hezitálni azon, hogy elszámoltassuk-e azokat, akik csalást követnek el, mindegy, hogy milyen gazdag vagy befolyásos valaki”
- olvasható a főügyész közleményében.
Az ún. Trump Egyetem valójában egy kurzus volt, ahol ingatlanfejlesztési és vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy vegyék meg Trump könyvét.
A mostani megállapodás értelmében a hallgatók 90%-a visszakapja a befizetett részvételi díjat.