Észak-Koreában szombaton Dél-Koreához igazítva állítják át az órákat

külföld

A múlt heti történelmi elnöki találkozó után Észak-Koreában harminc perccel állítják előre az órákat szombaton, így ezentúl a rezsim ugyanabban az időzónában lesz, mint Dél-Korea. Ezt az észak-koreai hírügynökség jelentette be. 

Az időzóna-különbség eltörlése az első gyakorlatias lépés, hogy felgyorsítsák a folyamatot, mely során Észak és Dél eggyé válhat, írták. 

Eddig a világ legelzártabb diktatúrájában a phenjani időzóna szerint mutatták a pontos időt, ami félórás eltérést jelentett a dél-koreai és japán időzónához képest. A 30 perces csúsztatást nemrég, csak 2015-ben vezették be, hogy ezzel is kiálljanak az átkozott japán imperialistákkal szemben, mivel ez az időzóna még abból az időszakból származott, amikor a koreai félsziget japán uralom alatt állt. 

Fotó: -/AFP

Egyszer már Dél-Korea is otthagyta ezt az időzónát még az ötvenes években, de aztán a hatvanas években visszaváltottak. 

A két Koreát elválasztó demilitarizált zónában látható is volt egymás mellett a két óra a két koreai idővel, és a dél-koreai elnöki hivatal arról posztolt a találkozó után, hogy Kim Dzsongunt bántotta a két óra látványa. 

Pénteken az is kiderült, hogy Donald Trump elmondása szerint megvan már a helyszíne és az időpontja Kim Dzsongunnal tartandó csúcstalálkozójának. Ezt ugyanakkor még nem hozták nyilvánosságra. Elemzők májusi vagy júniusi időpontra számítanak, és felmerült már többek között a demilitarizált zóna, Mongólia vagy Szingapúr is helyszínként. 

A világban fordulnak még elő amúgy izgalmas óraállítgatások: 2007-ben például Hugo Chávez félórával állíttatta el az órákat Venezuelában, a hivatalos narratíva szerint azért, hogy több ember ébredhessen napfényre, ugyanakkor egyes feltételezések szerint csak azért, hogy elhatárolódjanak az amerikai időzónától. Ugyanakkor 2016-ban az őt követő Nicolás Maduro visszaállt a régi rendszerre, mivel abban bíztak, hogy az esti világosság révén kevesebb energiafogyasztásra lesz szükség az óriási gazdasági válsággal küzdő országban. (BBC)