Bob Marley unokája nem mosolygott, miközben bepakolt a kocsijába, rögtön rá is hívták a rendőröket

külföld

Három fekete művészt, köztük Bob Marley legidősebb unokáját, Donisha Prendergast-t vették őrizetbe a rendőrök a kaliforniai Rialtóban.

A város főleg fehérek lakta részén béreltek ki egy Airbnb-t még április végén, mivel egy közeli művészeti fesztiválra voltak hivatalosak. Prendergast mellett a filmrendező Kelly Fyffe-Marshall és az afrofuturista alkotó, Komi-Oluwa Olafimihan vette ki az ingatlant, egy fehér fotós barátjuk társaságában. 

Amikor a két nap után távoztak volna az Airbnb-ből, egy szomszéd azt hitte rablást lát, és értesítette a rendőrséget. A telefonálónak az lett állítólag gyanús, hogy a négy idegen, bár látták őt, nem integetettek neki, miközben bepakolták a táskáikat az autóba. 

Forrás

A rendőrség több autóval és egy helikopterrel szállt ki a helyszínre, ahol azt mondták a fiataloknak, hogy egy szomszéd három gyanúsan viselkedő fekete emberről tett bejelentést. 45 percen át nem mehettek tovább, eddig tartott a rendőrségi vizsgálat. 

Fyffe-Marshall elmondása szerint megmutatta az Aribnb tulajdonosával váltott üzeneteket is a telefonján, de a rendőrség nem hitt neki. Majd felhívták a rendőrök az ingatlan tulajdonosát, de ekkor sem voltak meggyőződve a tulajdonos személyazonosságáról. 

A világhírű énekes unokája arról is beszélt sajtótájékoztatóján, hogy rengeteg hasonló történetet hallani, amikor mindennapi dolgukat végző feketékre hívják rá fehérek a rendőröket, és ideje, hogy valaki ezekért számon kérhető legyen. 

Az első hírek még arról szóltak, hogy a három fiatal feljelentette a rendőrséget, de ez nem történt meg, egyelőre kikérték az ügyükben keletkezett összes információt. Ügyüket már felkarolta két ügyvéd, akik az elmúlt években számos ismert polgárjogi esetet vittek. 

A rendőrség közleményében annyit közölt, hogy a telefonhívás után teljesen szabályszerűen jártak el, hiszen egy szomszéd betörést jelentett. 

A héten megszólalt az Airbnb tulajdonosa is, aki hálás a szomszédnak, amiért értesítette a rendőrséget, fel is kereste már, hogy személyesen is megköszönje. 

Ha a srácok csak egyszerűen mosolyogtak és visszaintegettek volna, hogy mi vagyunk az Airbnb-vendégek, és éppen távozunk, akkor ez az egész meg se történt volna. De helyette faragatlanok voltak és udvariatlanok. 

Sajtótájékoztatóján a három fiatal válaszul arról beszélt, hogy nem akarnak egy olyan országban élni, ahol a feketéknek muszáj mosolyogniuk, ha meg akarják óvni az életüket. (Buzzfeed)