Az Európai Bizottság új szabályokat javasol az EU Csalás Elleni Hivatalára (OLAF) vonatkozóan, hogy az megfelelő eszközökkel rendelkezzen az Európai Ügyészséggel folytatandó szoros együttműködéshez a csalások EU-n belüli feltárása és kivizsgálása érdekében – közölte a brüsszeli bizottság.
A közlemény szerint a javasolt módosítások a hatékonyság érdekében pontosítják az OLAF rendelkezésére álló eszközöket, amik a közigazgatási vizsgálatok lefolytatására szolgálnak. Ez különösen az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a bankszámla-információkhoz való hozzáférésre és az áfacsalás elleni küzdelmet szolgáló eszközökre terjed ki.
„A költségvetés valóban az uniós hozzáadott értékről szól. Biztosítanunk kell, hogy minden egyes eurócentet a polgáraink javára költünk el. Ez azt jelenti, hogy a csalás és a korrupció elleni küzdelmet minden eddiginél erőteljesebbé kell tennünk. Biztosítanunk kell, hogy az OLAF megfelel a céljának, és zökkenőmentesen és hatékonyan dolgozik együtt az Európai Ügyészséggel. Meg kell őriznünk az erős OLAF-ot, amely az Európai Ügyészség büntetőjogi megközelítését szilárd közigazgatási vizsgálatokkal egészíti ki” – mondta Günther H. Oettinger költségvetésért és emberi erőforrásért felelős európai biztos, aki Orbán Viktor egyetlen brüsszeli barátja.
Az Európai Ügyészséget hatáskörrel látják el az EU-s költségvetést érintő büntetőügyek, például az EU-s költségvetéssel kapcsolatos korrupció vagy csalás, illetve a határokon átnyúló héa-csalás kivizsgálására és büntetőeljárás alá vonására.
Az Európai Ügyészségben részt vevő tagállamokban (Magyarország nem ilyen) az OLAF vizsgálatai az adminisztratív behajtás megkönnyítésére és az EU-s pénzügyek további károsításának közigazgatási intézkedésekkel történő megelőzésére irányulnak majd. Amikor az OLAF lehetséges bűncselekményt tár fel, haladéktalanul jelentést tesz az Európai Ügyészség felé, ami a kérésére támogatja a nyomozást. Az OLAF ezen felül minden tagállamban kivizsgálja a nem csalárd szabálytalanságokat, ezekben az Európai Ügyészségnek nincsen hatásköre. 2016-ban ezek tették ki a bejelentett szabálytalanságok 93 százalékát, a pénzügyi hatásuk kb. 2,8 milliárd euró volt. Emellett az OLAF folytatja a csalással és korrupcióval kapcsolatos vizsgálatait az Európai Ügyészségben részt nem vevő tagállamokban.
A módosítás sok korlátozott, de fontos pontosítást is tartalmaz, amik erősítik az OLAF közigazgatási vizsgálatainak eredményességét, a Bizottság közelmúltbeli értékelése alapján. A középpontban olyan konkrét területek állnak, amiken a mostani rendelet nem biztosítja a kellő egyértelműséget és az OLAF vizsgálatainak eredményességét veszélyeztető akadályokat állít. A módosítás szabályozza a helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat, amik az OLAF hatáskörének központi elemét adják, és nagyon fontosak a feltételezett jogellenes magatartást alátámasztó vagy megcáfoló bizonyítékok feltárásához.
Ez a javaslat a bizottság szerint egy újabb lépés afelé, hogy erősítsék az EU pénzügyi érdekeinek védelmét, miután 2017-ben elfogadták az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló rendeletet és az EU pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló irányelvet. (Európai Bizottság)