Hatból ketten maradtunk - mondta az RTL Híradónak elcsukló hangon az a nő, aki egyedüliként élte túl, amikor a szombati esti viharban egy fa dőlt az autójukra Dombóváron. A kocsiban utazott még a férje, a lánya, a menye és az unokája, ők mind meghaltak.
A többi családtag azt mondta, a család néhány másodperccel a tragédia előtt megállt az autóval, mert a viharban párás lett a szélvédő. Az asszony előrehajolt, hogy a telefonjával világítson, miközben a férje a szellőztetéssel bíbelődött, végül ez mentette meg.
Amikor rádőlt a fa az autóra, ő a műszerfal alá szorult, így menekült meg.
A családtagok temetésének költségeit a kisvaszari önkormányzat vállalta át. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a fa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő területén állt, megkérdezték a céget, végeztek-e rajta a közelmúltban állapotfelmérést, de még nem kaptak választ.
Anyagilag is súlyos károkat okozott az országon szombaton átvonuló vihar. A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője, Lambert Gábor azt mondta az RTL Híradónak,
jóval egymilliárd forint lesz a kárbejelentések összege.
A legtöbb bejelentés Bajáról, Kecskemétről, Kiskunhalasról érkezett, a legtöbb kárt pedig a beázások, a villámcsapások és a viharkárok okozták.