Régészek túrták fel a legendás mezőt Woodstockban

zene

Öt napon keresztül régészek ásták fel a legendás woodstocki dűnéket, ahol 1969 augusztusában minden idők egyik leghíresebb zenei eseménye zajlott. 

Forrás

A Binghamton University régészcsapatának célja, hogy rekonstruálják, pontosan hol is állt a színpad 49 évvel ezelőtt, amikor többek között a Who, a Creedence Clearwater Revival, Janis Joplin és Joe Cocker is fellépett. 

Forrás

Max Yasgur farmján ekkor 400 ezer ember gyűlt össze, nemcsak a hippikultúra, hanem az egyetemes rocktörténet egyik legjelentősebb pár napját összehozva. A régészcsapatnak többek között sikerült most feltárnia egy gödröt, ami az egykori színpadot körülvevő kerítésre utal. 

Fotó: Richard Drew/AP

A New York városától 130 kilométernyire fekvő terület mára már történelmi védettséget élvez, a kilencvenes évek óta pedig egy múzeum is működik a közelben. Jövőre jön az ötvenedik évfordulója a fesztiválnak, és a múzeum többek között helytörténeti sétákkal készül, ehhez is nyújthat segítséget a régészek munkája. 

A helyszínen készültek ugyan 1969-ben légifelvételek, de még ezek alapján se tudták megmondani a kutatók, hol mi állt pontosan. A kilencvenes évek elején fel is túrták a területet, hogy az emlékkoncertek színpadát kialakítsák, így az eredeti színpad helye töltések alá került. A most folyó munkálatoktól épp ezért remélik azt, hogy sikerül majd megállapítani, merre feküdt a színpad, illetve a különböző hangosító és világosító tornyok. (AP)