Az NBC hírszerzői forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Észak-Korea egyáltalán nem látott hozzá a nukleáris kapacitásainak leszereléséhez, és hogy több titkos létesítményben továbbra is zajlik az észak-koreai atomprogram.
Az értesülések arra utalnak, hogy Kim továbbra is azt a látszatot akarja fenntartani az Egyesült Államok adminisztrációja felé, mint aki elfogadta a leszerelésre vonatkozó feltételeket, hogy újabb kedvezményeket tudjon kialkudni magának.
Donald Trump amerikai elnöke Kim Dzsongunnal folytatott találkozása után maga biztosította a közvéleményt arról, hogy Észak-Korea immáron nem jelent nukleáris fenyegetést.
Az NBC szerint öt forrás is megerősítette, hogy Észak-Korea folytatja a nukleáris fegyverekhez szükséges dúsított urán termelését, és volt aki egyértelműen arra utalt, hogy az ázsiai ország szándékosan megvezeti az amerikai vezetőket, és ugyan nukleáris tesztek nem zajlanak, rakétakilövésről sincs hír, nincs bizonyíték arra, hogy csökkentenék a nukleáris készleteket. A Fehér Ház nem reagált az NBC értesüléseire.
Kim Dzsongunn és Trump találkozóján több kérdésben is megállapodás született a felek között, többek közt Észak-Korea vállalta, hogy tartja magát az úgynevezett panmindzsoni deklarációhoz, azaz elkötelezett a félsziget teljes atommentesítése mellett. (NBC)