A Kúriáig is elmegy a kormány, csak ne kelljen bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól

politika

A Magyar Helsinki Bizottság még májusban jogerősen pert nyert Rogán Antal minisztériumával szemben. A bíróság is kimondta, hogy a legutóbbi Nemzeti Konzultációban terjesztett állítások a Helsinki Bizottságról hazugságok voltak. 

A másodfokú bíróság egyébként egyetértett az elsőfokú döntéssel, amely februárban kimondta, hogy a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról. 

Az ítélet fenntartotta az akkor megítélt kétmillió forintos sérelemdíjat, de kiegészítette azzal, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodának nemcsak az MTI-n keresztül kell bocsánatot kérnie a szervezettől,

hanem 30 napig a kormany.hu nyitóoldalának is ezzel kell majd kezdődnie, mivel a 8 millió polgárhoz eljuttatott hazugsággal ez az arányos elégtétel.

Ennek a harminc napnak lassan el is jött volna az ideje, az MTI például már májusban leközölte a saját helyreigazítását az ügyben. A kormány ugyanakkor úgy tűnik, elmegy a végsőkig:

A Magyra Idők írta meg csütörtökön, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda felülvizsgálati kérelemmel fordul az ügyben a Kúriához, és a végrehajthatóság felfüggesztését kéri.