Az amerikai média kedd este jelentette, hogy a hatóságok a 25 éves énekesnő hollywoodi otthonánál intézkedtek. Az eddig napvilágra került hírek szerint Demi Lovatót herointúladagolás miatt kellett ellátni, otthonában eszméletlen állapotban találtak rá.
Az énekesnő állapota stabil, kórházba szállították. Évekkel ezelőtt küzdött függőségével, majd hat éven át tiszta volt, de az elmúlt hetekben ismét kiderült, hogy problémái vannak. A múlt hónapban megjelent kislemezén is arról énekelt, hogy nem józan többé, és elnézést kér mindenkitől.
Lovato gyerekszínészként és énekesnőként lett ismert a Disney Channel műsoraiban, még 2008-ban, saját elmondása szerint 17 évesen kezdett el komolyan kábítószerezni. Életéről tavaly megjelent dokumentumfilmben arról beszélt, hogy apja is függő és alkoholista volt, és alighanem mindig foglalkoztatta őt, hogy apja mit találhatott meg ezekben a dolgokban, amiért elhagyta a családját is.
Az elmúlt egy órában záporoztak a támogató üzenetek az interneten, többek között Ariana Grande és Ellen DeGeneres is szeretetéről biztosította a fiatal énekesnőt. Rajongói közben arról írnak, hogy azzal, ahogy Lovato dalszövegeiben küzdött meg bipoláris zavarával, bulimiájával és függősségével, azzal nekik is sokat segített abban, hogy saját nehézségeikkel megküzdjenek.
(BBC)