Érkezés 2018-ba: már telefonon is vehetsz jegyet a MÁV vonataira

közlekedés

A MÁV magabiztos közleményben számol be arról, hogy mostantól minden Android és iOS oprendszerrel működő telefonról letölthető a jegyvásárlási funkcióval bővített Vonatinfó app, ami kapcsolódik a START online jegyértékesítési rendszeréhez, AZAZ elvileg mindenki, akinek van okostelefonja, tud venni jegyet a magyar vonatvonalakon. 

Fotó: mavcsoport.hu

Sőt, ha igaz amit ír a közlemény, ugyanez vonatkozik a GYSEV járataira, és a letöltött jegyeket elég lesz a mobilon bemutatni a kalauznak, idézem, 

„akár offline, azaz internetelérés nélkül is”.

Azt is írják, hogy aki e-vonatjegyet vásárol az applikáción keresztül, 10 százalékos kedvezményt kap a jegy árából. 

Az appot állítólag már eddig is 400 ezren töltötték le, úgy, hogy nem volt még jegyvásárlási funkció. Azóta „nagy volt az igény az utasok részéről, hogy a mobiltelefonos applikációban is lehessen jegyet vásárolni.” 

Az andrioidos tesztüzem már sikeresen le is zajlott: 131 telefonon frissítették az appot, 8 ezren regisztráltak és 40 ezer jegyet vettek mobilon. A hét eleje óta pedig már az új, kibővített iOS-verzió is letölhető. Regisztráció szükséges az app használatához, és a jegyeket ugyan névre kell vásárolni, egy user több jegyet is vehet.