A Népszava arról ír, hogy a kormány szeptemberben „szakmai felmérésnek álcázott nemzeti konzultációt” küldene az ország összes, kb. 170 ezer pedagógusának, ami nem anonim, mivel abban az oktatási azonosítójukat is meg kell adniuk.
A lap szerint a kérdőívben kíváncsiak lesznek az óraszámokra, a tanárok hírlevél-feliratkozásaira, a szakszervezeti és más szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoporttagságaira is.
A kutatást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezte, hogy a tanárok munkaterhelését vizsgálja, de a szakszervezet kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ők ezt nem így képzelték el.
Nagy Erzsébet, a PDSZ Országos Választmányának tagja azt mondta, még az előző ciklus végén jelezte a kormány, hogy támogatja a kezdeményezést, de a minisztérium kikötötte: a felmérést a Fidesz-közeli Századvég kutatócégnek kell lebonyolítania.
A PDSZ-nek ez rendben is volt, el is küldte a szakmai javaslatait a minisztériumnak, de a nemrég kézhez kapott kérdőívtervezet szinte minden szakmaiságot nélkülöz, az óraszámokra, munkaterhelésre általánosságban kérdeznek rá, mintha a kérdező sem tudná, hogyan épül fel egy pedagógus munkahete, helyette egy csomó irreleváns kérdést tesznek fel – közölték.
Szűcs Tamás PDSZ-elnök szerint a kérdőívtervezet még nem áll készen arra, hogy szeptemberben szétküldjék, de a kormány nem akar várni, mert még az ősszel módosítani akarják a pedagógus-munkaterheket érintő törvényeket.
A PDSZ egyébként már 2010-ben kezdeményezett egy hasonló kutatást, akkor a Tárki közreműködésével. Abból az derült ki, hogy egy pedagógusnak átlagosan heti 51,5 munkaórája volt (a kötelező óraszámokon felüli munkatevékenységekkel együtt), és a munkaterhelésük azóta biztosan nőtt. (Népszava)