A kormány szerint az Európai Parlament NEM fogadta el a Sargentini-jelentést

politika

A velencei frakcióülésről visszaért Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, hogy a kormány szerint az Európai Parlament szerdán nem fogadta el a Sargentini-jelentést. A miniszter szerint a lisszaboni szerződés alapján ez a döntés helyes értelmezése. A kormány szerint az a gond, hogy a szavazásnál nem számították be a tartózkodó szavazatokat.

Gulyás elmondta, hogy a szerződés szerint a 7. cikkely alkalmazásakor az Európai Parlamentben a leadott szavazatok kétharmada szükséges. Pedig a magyar kormány szerint a tartózkodás is leadott szavazatnak minősül. A miniszter beszélt arról is, hogy az Európai Parlament tévesen értelmezi a saját belső szabályait, ez olyan, mintha a házszabály felülírhatná az alkotmányt. Szerinte az Európai Parlament házszabályában nincs olyan, hogy ne kellene beszámítani a tartózkodó szavazatokat.

A kormány ezért jogi lépéseket tervez, ezekről a hétfőre összehívott uniós kormányülésen döntenek. A kormány azt akarja, hogy a bíróság is mondja ki, hogy az EP valójában nem fogadta el a jelentést.