Az Átlátszó mai cikke szerint feltűnően gyakran keresztezi egymás útját egy 17 milliárd forintos magánrepülő és egy hétmilliárd forintos jacht a NER győzteseivel a fedélzeten. Orbán Viktort is lefotózták, ahogy leszáll a sugárhajtású kisrepülőről: ezzel az OE-LEM lajstromú, Bombardier Global 6000 típusú géppel repült például a nyáron Várnába, a Videoton BL-selejtező meccsére.
A Népszava megkérdezte a miniszterelnök sajtósát, hogy ki állja az utazások költségeit. Havasi Bertalan pedig közölte, hogy hivatalosan a közbeszerzésekből milliárdokat szerző Garancsi István vendége a kormányfő:
„Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül – közölte érdeklődésünkre Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.”