Nem egyesülhet a Siemens és az Alstom

Tbg
eu

Az Európai Bizottság nem engedélyezi, hogy létrejöjjön az Airbus mintájára, a "Railbus", azaz a két európai vasútépítő óriáscég, a német Siemens és a francia Alstom, írja a Politico.

A lap két forrásból is úgy tudja, az Európai Bizottság azzal indokolta a fúzió elutasítását, hogy az összeegyeztethetetlen lenne az európai belső piaccal, konkrétan megszűnne a verseny a vasútépítés és fejlesztés piacán. 

A bizottság a döntését nem kommentálta nyilvánosan, levélben értesítette a két céget.

A fúzió mellett pedig mind a német, mind a francia vezetés is kiállt: Angela Merkel júniusban beszélt arról, hogy felül kéne vizsgálni az európai piaci szabályozást, ha az európai cégek a globális piacon akarnak versenyezni például a kínai óriásvállalatokkal. A francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire szintén arról ábrándozott, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb vasúti vállalata.

A Bizottság versenyjogi biztosa szerint ugyanakkor, az európai cégeknek most éppen arra van szükségük, hogy versenyezzenek, és ezáltal erősek maradjanak: „Európa bajnokait nem elkényeztetni kell, nem arra van most szükség, hogy megszabadítsuk őket a versenykényszertől.”

A két cég a bizottsági döntés ellenére nem adták fel az egyesülésről szőtt terveket, terveik szerint 2019 első felére kedvező döntés is születhet az ügyben. (Politico)