Donald Trump, aki saját megválasztása után is választási csalást emlegetett, és még egy bizottságot is felállított a szerinte tömeges csalások kivizsgálására, megint választási csalást vizionál. 2016-ban ennek apropóján már megtudhattuk, hogy az Egyesült Államokban annyira nem jellemző a választási csalás, hogy gyakorlatilag nem létezőnek minősíthetjük a jelenséget. Ezt végül még az elnök által felállított bizottság is kénytelen volt elismerni. Most is valószínűleg minden alapot nélkülöznek az elnök vádjai, legalábbis ő maga bizonyítékkal nem, csak egy őrületes hülyeséggel szolgált. Trump szerint ugyanis már az is elég a szavazáshoz, ha valaki vesz egy doboz müzlit.
Floridában rendkívül szoros lett a szenátorválasztás eredménye. Az első összesítések alapján a republikánus jelölt, az egykori kormányzó, Rick Scott negyvenezer szavazattal nyert, de például a demokraták bázisának számító Dade megyében nagyon sok olyan szavazólapot találtak, ahol a szenátor kivételével minden másra szavaztak a választók - ez rendszerszintű hibát feltételez.
Az azóta tartó újraszámlálásokat maga Scott is csalásvádakkal próbálta befolyásolni, ezért egy szövetségi bíró már figyelmeztette is, hogy tartózkodjon a minden alapot nélkülöző vádaskodástól.
Florida mellett még Georgiában húzódott el az eredményhirdetés, ahol a republikánus kormányzójelölt, a választások lebonyolításáért is felelős Brian Kemp a választás előtt tömegesen diszkvalifikált választókat, akiknek hivatalos okmányokkal kellett volna igazolniuk, hogy a nevüket csak elgépelték a választói névjegyzékben. Ez különösen hátrányosan érintette a kisebbségi - jellemzően a demokratákkal szimpatizáló - választókat, akik között nagyobb arányban vannak olyanok, akiknek nincs az Egyesült Államokban amúgy nem is kötelező személyazonosító okmányuk. (Via The Guardian)