A helyi republikánusok szerint az még hagyján, hogy Trump szereplése lázba hozhatja a demokratákat, de elriaszthatja a mérsékeltebb republikánusokat is.
Ami nem meglepő. A meglepő az, hogy a demokraták milyen szorossá tudták tenni a versenyt.
Győzelmet ünnepelhetnek a demokraták a félidős választások után az USA-ban, de mekkora siker az, ha két pofon helyett csak egyet kapsz? És tényleg lehet Ron DeSantis az indulását bejelentő Donald Trump ellenében a republikánusok elnökjelöltje 2024-ben? Newsroom podcast Király Andrással.
Tudja, hogy a zsidó emberek szörnyű dolgokon mentek keresztül szerte a világon, de "ez nem a feketék hibája".
Nevadában fordított a demokrata jelölt.
A pennsylvaniai képviselő, Anthony DeLuca októberben hunyt el, már nem volt idő újraírni a szavazólapokat.
A jelen állás szerint Nevadán múlhat majd, hogy melyik párt kerül többségbe az amerikai felsőházban, de ott még a szombatig beérkező levélszavazatokat is beszámítják.
Pennsylvania az egyik olyan ingaállam, amit félidős választáson illik megnyernie az ellenzéknek. Trump miatt ez idén nem jött össze a republikánusoknak.
Bár még korai lenne végeredményt hirdetni, de a jelen állás és a trendek alapján a demokraták talán még a minimális többségüket is megtarthatják a szenátusban.
Üzent a „független gondolkodású választóknak”.
Kari Lake egyik munkatársa kinyitotta a borítékot, most orvosi felügyelet alatt áll.
Nem mintha ez most reális lenne, inkább az Ukrajnát támogató országoknak tennének gesztust.
Bár a nyáron az abortusz korlátozása után nagyon megerősödtek a demokraták, a magas infláció és Joe Biden népszerűtlensége elerodálta az előnyüket, így a választás előtt egy héttel hajszálnyival már a republikánusok állnak jobban, akik így a törvényhozás mindkét házában többségbe kerülhetnek.
A választók majdnem 70 százaléka pedig attól tart, hogy szélsőségesek erőszakoskodni fognak, ha nem úgy alakulnak a választások november 8-án, ahogy ők szeretnék.
Tavasszal még minden adott volt ahhoz, hogy a republikánusok a törvényhozás mindkét házában visszaszerezzék a többséget. De Trumpnak és január 6-i puccskísérletének, valamint a Legfelsőbb Bíróság abortuszítéletének hála egyre szorosabbá válik a verseny.