Bódultan, az autójában ülve, fegyvert szorongatva találták meg a békásmegyeri nő gyilkosát

rendőrség

Több lövéssel öltek meg egy nőt szerda hajnalban Békásmegyeren - közölte reggel a rendőrség.

A rendőrök bejelentés kaptak arról, hogy a III. kerületi Virág utcában lövéseket hallottak és egy nő fekszik a földön. A nőt több lövés érte, és olyan súlyosan megsérült, hogy meghalt. A rendőrség már reggel közölte, hogy a helyszín közelében elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit is, de most azt is részletezték, hogyan.

Megállapították, hogy az elkövető személygépjárművel menekült el a helyszínről. A kocsit a térfigyelő kamerák segítségével találták meg a Budapest III., Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél. Az autóhoz a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai érkeztek elsőként, ők azt látták, hogy egy férfi ül benne, szemmel láthatóan bódult állapotban,

és a kezében valószínűleg fegyvert tart.

A közlemény szerint a rendőrök esélyt sem adtak az esetleges ellenállására: 7 óra 25 perckor elfogták a 67 éves L. József budapesti lakost. A férfi a bűncselekmény elkövetését a helyszínen beismerte, tettét korábbi személyes sérelmével indokolta. L. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.