Van, amit be kell látni. Például azt, hogy Magyarország és Budapest képességeit sajnos meghaladja egy oszlop tetején a pontos időt mutató szerkezet üzemeltetése. Ez nem valami rosszízű “magyarozás”, hanem a Széll-Moszkva Kálmán téri óra eddigi történetéből levont objektív következtetés.
Az óra, ami a szó hagyományos értelmében sosem működött, legfeljebb rövid felvillanásai voltak, ugyanis megint nem jár. Na nem mintha valaha járt volna iagzán. A sztori lassan két éve zajlik, a
című cikkemet 2017. január 24-én írtam arról, hogy Békés Gáspár diákaktivista, akinek az egy héttel azelőtt az óra betonoszlopára szigszalagozott óráját leszedték onnan, közösségi installáció készítésére hívta össze azokat a budapestieket, akiknek volt egy felesleges órájuk plusz némi ragasztószalaguk.
A végeredmény akkor így nézett ki:
Most ugyanez a Békés Gáspár szervez lényegében ugyanilyen eseményt, 2018. december 9-ére, amire ezzel hívja az érdeklődőket:
"A Moszkva/Széll Kálmán téren újra megtámadták a tér-idő kontinuumot, az óra megint nem jár! Minden tértudatos állampolgárt várunk, hogy legalább egy órát hozzon, és az oszlopra erősítse azt, ezzel foltozva be az időszakadékot!"
Az élet egy 3d-ben forgatott, élőszereplős Idétlen időkig!
További cikkeink az Óráról (ez a teljes termésnek csak a töredéke!):
A legutóbbi lakossági órákat felszerelő városi aktivista csapat megint nekivág. Most már egy csomó órát szeretnének kirakni, így lehet, hogy el fogják lepni a tér közepét.
Reméljük, hogy haladéktalan felderítésük és felelősségre vonásuk nem marad el!
Ez az állampolgári öntevékenység diadala! Az új Óra egyből összehozza az embereket, morc arc helyett mosolyogva mászkálnak a téren.
Azt majd a központ eldönti, mennyi az idő!
A cég azt állítja, többször szóltak a BKK-nak, de nem kaptak választ, így tehetetlenek a helyzetben.
Győzött a magyar gógyi.
Ismét kiragasztottak egy működő darabot!
Elképesztő, de ez a hétfő is úgy kezdődik, hogy képtelenek voltak megszerelni a legendás Moszkva téri óra utódját. Az új lakossági viccóra viszont a közösségi beállítás módszerével pompásan működik.
Milyen ember az, aki fogja magát, és lakossági poénként kiragasztja a saját falióráját a nem működő Széll Kálmán téri példányt tartó betonoszlopra? Hát lelkes diákaktivista.
Egy csillagközi rombolónak nincs olyan bonyolult vezérlése, mint a metrókijáratnál álló, hadronütköztető-szintű digitális órának. Válaszolt a BKK, örülhetünk, hogy az idén elkészül egyáltalán.
Másfél hete tart a küzdelem, most ismét a városlakók állnak győzelemre.
Haha, nem is tévedhetnél nagyobbat! Most például felállványozták a világ legbonyolultabb, ötödik generációs vadászgépek irányítószoftverénél is összetettebb vezérlési rendszerű óráját, ami bármikor képes bármilyen időt mutatni.
B*szarás: megjavították!
Ide nekünk az olimpiarendezést!