Tordai Bence a tüntetésen: „Az új ellenzéket a rendőrség gumibotjai kovácsolják össze”

POLITIKA

A túlóra-törvény elfogadása előtti parlamenti balhé óta már a harmadik este tüntetnek Budapesten a kormány ellen. A szerdai hídlezárás, füstgránát és könnygáz után csütörtökön már gumibotoztak is a rendőrök, illetve mások mellett rabosították a Momentum alelnökét. De a tüntetők is sokkal erőszakosabban léptek fel, mint amit megszoktunk - eddig összesen 51 embert állítottak elő. A kormánypártok prominensei kijelentették, hogy a tüntetők keresztényellenesek és nem tisztelik a kis Jézust sem. Egy előállított tüntető diák titokban hangfelvételt készített arról, hogyan fenyegetik és gyalázzák a rendőrök. 

December 12-én rendőrök őrzik a jászolt
Fotó: Erdős Virág

Péntek délután 5-re két magánszemély, a különböző kormányellenes tüntetésekben aktív Krasznahorkai Emma és Filó Mariann hirdetett meg tüntetést a Kossuth térre. Az elmúlt napok tapasztalatai szerint azonban majdnem mindegy, hogy ki hozza létre az eseményt, a tömeg vagy annak egyes csoportjai mennek a maguk spontán ötletei után. A mai rendezvény annyival szervezettebb a tegnapelőttinél és a tegnapinál, hogy vannak előre egyeztetett felszólalók:

- Szíjártó Imre hallgató, CEU
- Kunhalmi Ágnes (MSZP)
- Varga-Damm Andrea (Jobbik)
- Tordai Bence (Párbeszéd)
- Hercegh Mária (Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője)
- Vadai Ágnes (DK)
- Donáth Anna (Momentum)
- Schmuck Erzsébet (LMP)
- Krasznahorkai Emma szervező  

A Facebookon 1800-an jelezték a részvételt, 8 ezren érdeklődtek, de az elmúlt két napban a résztvevők száma nem mutatott szoros összefüggést a facebookos aktivitással. Napközben amúgy legalább két kamutüntetést is létrehoztak a Facebookon kamuprofilokkal.

Az első felszólaló, a CEU-s hallgató büszkén vallja be, hogy ő is ösztöndíjat kap Sorostól, mint egykor Orbán. Szerinte az elmúlt napok legfontosabb szava a szolidaritás lett, mert szolidárisnak kell lenni az „oktalanul letartóztatott” tüntetőkkel. Belga barátjáról beszél, akit 

két nap után engedtek ki nemrég a fogdából, mert szolidáris volt a magyar néppel.

Hát boldog karácsonyt! - köszönt be Kunhalmi Ágnes. Kiemeli, hogy már a szakszervezetek is felemelték a szavukat a „rabszolgatörvény” ellen. „Még Rezsiszilárd fejéről is lefagyott a mosoly” - mondja kajánul a szocialista képviselő, aki tegnap éjjel a Momentumnak próbált segíteni Donáth Anna kiszabadításában. Az ellenzéket kizárták a parlamentáris demokráciából, nincs más eszköze, mint ahogy most tiltakozik a túlóratörvény ellen. Meg kell érteni a demokratáknak, szocialistáknak és jobboldaliaknak egyaránt, hogy mindenkinek össze kell fognia. „Támogassátok és biztassátok egymást! El kell menni szavazni, mert ezek el fogják vágni mindenkinek a torkát!”

Az éjszakát a rendőrőrsön töltő Donáth Anna következik. „Nem az a lényeg, hogy engem bevittek, hanem hogy valamelyikünket bevitték. A tegnapi nap tanulsága, hogy nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy 100-an követelik, engedjenek ki.”

Forrás

Ezt mindenkivel, az ismeretlenekkel is meg kell tenni. Mert nem olyan embereket vittek be, akik rendőrökre támadtak, hanem olyanokat, akik dühösek voltak, ordítással vagy füsttel kifejezték az elégedetlenségüket - mondta a Momentum alelnöke. „Mert amit a kormány művel, arra már nincsen szó. A rendőrök az ország házát védik, akikkel találkoztam, azok 600 órát dolgoztak idén. Beszéltem olyannal, aki elmondta, a szakmája a hivatása, többgenerációs rendőrcsaládból jön. Nem kell gyűlölni azért, amit csinál. Szolidarítani kell a rendőrökkel is, ahogy mindenkivel, akit a túlóratörtvény érint. Amit most csinál a kormány, azzal nincsenek többségben” - fejezi be.

Tudósítónk szerint többszázan vannak a téren, és folyamatosan szivárognak az emberek. Fiatalok és idősebbek vegyesen, elég konszolidált a légkör, a lépcsőkön csak pár rendőr van, azok se rohamruhában.

Fotó: Horváth Bence

A jobbikos Varga-Damm Andrea a túlóratörvény mellett a közigazgatási bíróságok felállításáról is beszél messzire kalandozó beszédében, ahol eljut odáig, hogy Orbán Viktor raszputyinjai egyszer majd ellene fordulnak. Azt kéri a tüntetőktől, hogy 

ne legyenek erőszakosak, 

mert ha azt megteszik, akkor a Fidesz győz. A szellősen álló rendőrök:

A munkások napi gondja senkit nem érdekel - panaszolja a Magyar Szakszervezeti Szövetség nőtagozatának vezetője, aki saját állítása szerint 50 ezer nőt képvisel. Mérhetetlen cinizmus, hogy a kormány a családok évében nem a béreket növeli, hanem a túlórák számát - mondja. 

„Milyen család az, ahol apa is 400 órát, anya is 400 órát dolgozik?”

- kérdezi Hercegh Mária, aki szerint Magyarországon nincs érdekegyeztetés, semmiről nem lehet a kormánnyal tárgyalni, és ebből elég volt, ezért itt kell állniuk a hidegben. Mert „a szakszervezet soha nem áll a tőke oldalára, hanem mindig a munkavállalók mellett áll.” Elfogadhatatlan az a módszer, hogy magát szakértőnek kinevező képviselők megszavaztatnak egy törvényt? Hát milyen ország ez? - teszi fel a kérdést a szakszervezeti vezető.

„Évek óta azt hallgatom, hogy Soros-ügynök vagyok, nem vagyok magyar, hazaáruló vagyok. Ez nem normális” - mondja Vadai Ágnes. A DK-s képviselő szerint az elmúlt években az ellenzéki megmozdulások nem tartottak sokáig, de ez szerdán megváltozott, mert a pártok rájöttek, hogy nem az számít, mi volt évekkel ezelőtt, hanem az, hogy mi lesz egy év múlva. Folytatni fogjuk az ellenállást, és

„Kövér Lászlónak üzenem, hogy nem fáj a büntetés”

- mondta Vadai, amire először hangzik fel a Nem hagyjuk, nem hagyjuk! 

Fotó: Halász Júlia

Igenis van út a börtönbe program - fenyegeti a DK-s képviselő a kormányt. A rendőrök szerinte jogellenesen „fújkálták le” a tüntetőket, de arra is gondolni kell, hogy ezeknek a rendőröknek másnap is kenyeret kell venniük a családnak, úgyhogy nem rájuk kell haragudni, hanem a Fideszre. Arról is biztosítja a közönséget, hogy azért ők is szeretik ám a kis Jézust.

Itt lesztek holnapután és azután? - kérdezi Tordai Bence. Szerdán az erkölcsi véglények megpróbálták átnyomni a túlóratörvényt. Beletoltam Orbán arcába a kamerámat, aki azt hitte, nem számít ez az élő közvetítés, de mára 3 millióan látták. Lehet, hogy 12-én én voltam a nap embere, tegnap Donáth Anna volt az, és holnap és holnapután is lesz valaki, aki továbbviszi az ügyet - lelkesedik Tordai, majd kijelenti:

„Az új ellenzéket a rendőrség gumibotjai kovácsolják össze. Mi vagyunk a nép és miénk a hatalom.”

Fotó: Halász Júlia

A mikrofon elhalálozása után egy ideig élő mikrofonként ismétli a tömeg Tordai mondatait, ilyeneket: „Ez nem egy-egy emberről szól. Ez közösségekről szól. Munkások vagytok. Vigyázzunk egymásra!”

Sok a női felszólaló, az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszél, hogy az ország szétszakadt a nagyon kevés gazdag és a sok szegény emberre, és a kormány megszünteti a szolidaritást. Ádert kéri, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényt, mire rapid skandálás, hogy vétó, vétó.

Krasznahorkai Emma szervező elmondja, hogy a tüntetésnek hivatalosan vége van. Senki nem megy sehova, szól a zene. 

Fotó: Halász Júlia
Fotó: Halász Júlia/444

Kis tanakodás után a tüntetők megszavazzák, hogy 

foglalják el a Margit hidat. Majdnem mindenki felkerekedik. 

Az este folytatásáról ebben a frissülő cikkünkben tudósítunk.

Kapcsolódó cikkek

Hídlezárás, füstgránát és könnygáz – a csütörtöki tüntetés képei

Második napja heves tüntetések zajlanak Budapesten a túlóratörvény miatt.

Sarkadi Zsolt, Botos Tamás
Politika

Reggel 6 körül kiengedték a rendőrök a Momentum rabosított alelnökét

„Valami megváltozott az elmúlt 48 órában: egyik nap Orbánék még nevettek a Parlamentben, másnap megijednek egy fiatal lánytól és elhurcoltatják az Országház elől” – írja a párt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ezek már nem olyan tüntetések, amilyeneket megszoktunk

Estéről estére egyre dühösebb a hangulat a Kossuth téren. Már olyanok is konfrontálódnak a rendőrökkel, akikről korábban soha nem gondoltuk volna, és a rendőrök is jóval keményebbek, mint az elmúlt években. Így néztek ki a tüntetések testközelből.

Haszán Zoltán, plankog
POLITIKA

Eddig összesen 51 embert állítottak elő a tüntetések miatt

A demonstrációk második napján feleannyit, mint az elsőn.

Szily László
POLITIKA

Latorcai: A tüntetők nem tisztelik még „a kis Jézust sem”

Azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit – mondta az Országgyűlés KDNP-s alelnöke.

Herczeg Márk
vallás

Mit mondtam neked? Senki nem látott semmit, fel tudod fogni?

Egy előállított tüntető diák titokban hangfelvételt készített arról, hogyan fenyegetik és gyalázzák a rendőrök, akik közül az egyik állítása szerint fojtogatta az autóban.

Szily László
politika

Pár másodpercig a fejem felett tartottam egy lila füstöt kibocsátó partikelléket

A momentumos Donáth Anna posztban meséli el, mi történt vele onnantól, hogy elhurcolták a rendőrök.

Szily László
politika

A tüntetők ma este is a városban vonulnak

A Kossuth térről elindultak a körút felé, amelyet zsinórban harmadik este zártak le.

Haszán Zoltán, Urfi Péter
politika