A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján Áder János nyilatkozatát.
Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást – amit az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s kétharmada december 12-én fogadott el – három szempontból vizsgálta meg:
A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulása után lehet végezni.
Közölte azt is, hogy a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja. Azt is megállapította, hogy a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól, és hogy a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók. Szerinte nem szűkült a szakszervezetek lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.
„Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését” – közölte Áder János, aki szerint
„a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen”.
„Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!” – zárul az államfő nyilatkozata.
Áder János más törvényeket is aláírt, amiket a Parlament a múlt szerdán botrányos módon fogadott el.
Erre az esetre felkészülve szerdán 16 szakszervezet sztrájkelőkészítő bizottságot hozott létre, és legkorábban január második felében lehet munkabeszüntetés.
Kövér László házelnök a tüntetéssorozatot elindító túlóratörvényt hétfőn küldte el Ádernek, akinek 5 napja volt aláírni és kihirdetni, vagy megvétózni, tehát egy napja még lett volna.
Péntek estére tüntetéseket szerveztek, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. A Momentum a hír hallatán közölte, mennek füstbombáért.
Néhányat máris leokézott, pedig az ellenzék szerint több szempontból is szabálytalan volt a múlt szerdai ülés a parlamentben.
Összefoglaltuk, a Fidesz hogyan vitte át minden tiltakozás ellenére a túlóratörvényt.
Ha Áder aláírja a túlóratörvényt, legkorábban január második felében lehet munkabeszüntetés.
Áder Jánosnak így lehetősége lesz arra, hogy csak közvetlenül karácsony előtt, a hétvégén írja alá a törvényt.
A párt botrányosnak tartja a „szolgalelkű Áder rohamtempóját”.