Alan Naiman visszafogott életet élt, olcsó ruhákkal öltözködött, kuponokat vágott ki, és takarékos kirándulásokra ment a szabadnapjain. Emellett pedig szociális munkásként dolgozott immár 30 éve.
Ezek után teljesen váratlanul ért mindenkit, hogy a halála után 11 millió dollárt (azaz több mint 3 milliárd forintot) hagyott gyermekeket segítő szervezetekre.
A barátai azt mondták, nem a nagylelkűségén lepődtek meg, csak fogalmuk sem volt róla, hogy ennyi pénze van. A 63 éves férfi még januárban halt meg rákban, Seattle-ben. A vagyonára magyarázatot jelenthet, hogy 30 éve elég jól menő banki karriert hagyott maga mögött a szociális munka kedvéért. Azóta gyerekekkel, fogyatékkal élő fiatalokkal foglalkozott.
A szüleitől is örökölhetett, eközben pedig spórolós életet élt, miközben két-, háromállásban dolgozott. A hagyatékából hat helyi, gyerekeket segítő szervezet részesedik. (BBC)