Hóemberhez hasonlít az emberiség által megközelített legtávolabbi égitest

TUDOMÁNY

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA New Horizons nevű űrszondája újév hajnalán közelítette meg a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestét, a 2014 MU69 jelű aszteroidát, amelyet nem hivatalosan Ultima Thule-nak neveznek. A Kuiper-övben található jeges égitest 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől.

A NASA által közzétett kép jól mutatja, hogy az égitest két jól elkülönülő részből áll össze,

és épp úgy néz ki, mint egy hóember.

Forrás

A felfedezőcsapat úgy döntött, a nagyobb darab neve lesz az Ultima, a kisebbé a Thule. Valószínűleg nagyon kis sebességgel ütköztek össze, 2-3 km/h-val. Ha autók lennének, még a biztosítási lapot sem kellett volna kitölteni - viccelődött Jeff Moore, a NASA egyik kutatója.

A Kuiper-övben amúgy több százezer hasonló égitest keringhet. A New Horizons 2006-ban indult, eredetileg a Plutó és holdjainak feltárása volt a feladata, majd 2014-ben felfedezték az Ultime Thulét. (BBC)

Kapcsolódó cikkek