A Fehér Ház szerdán közleményben jelentette be, hogy Donald Trump Andrew Wheelert szánja az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) élére.
Wheeler eddig ideiglenes megbízott vezetőként állt a hivatal élén, miután Trump korábbi jelöltje, Scott Pruitt sorozatos botrányok után 2018 júliusában lemondott.
Az új vezető régi washingtoni lobbistának számít, a szénkitermelő Murray Energy érdekeit képviselte az amerikai fővárosban. Ennek a vállalatnak a vezetője, Bob Murray a hivatalos feljegyzések szerint legalább 2009 óta közel áll Trumphoz.
Wheeler ideiglenes kinevezésekor született elemzések arra futottak ki, hogy az EPA élén vélhetően hasonlóan fog majd eljárni, mint Pruitt, azaz folytatódnak az Obama-éra környezetvédelmi szabályozásainak visszanyesései.
Pruitthoz hasonlóan Wheeler sem hisz feltétel nélkül abban, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetése olyan mértékben hozzájárul a bolygó klímájának melegedéséhez, mint ahogy azt a tudósok állítják. Korábbi meghallgatásán az ember hatását a klímaváltozásra nem vonta kétségbe, ugyanakkor kifejtette, hogy ennek mértéke kérdéses számára.
A környezetvédő csoportok azért is tiltakoztak Wheeler kinevezése ellen, mivel szerintük összeférhetetlen, hogy egy szénipari lobbista kapja a szénipar szabályozásáért felelős posztot. Wheelert végleges kinevezése előtt még meg fogja hallgatni a szenátus is. (Axios, ABC)