A napokban meggyilkolt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz helyére kiírandó időközi választáson nem állít saját jelöltet a Jog és Igazságosság (PiS) – közölte kedd este Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.
A legutóbbi, kevesebb mint 3 hónapja lezajlott lengyel helyhatósági választásokon Adamowicz egyértelmű győzelmet aratott Gdanskban, a PiS ezért úgy döntött, hogy nem állít saját jelöltet az időközi választáson – mondta Kaczynski a PAP lengyel hírügynökségnek.
A gyilkosság áldozatául esett Adamowicz a jelenleg ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) alapító tagja volt, és 1998 óta megszakítás nélkül vezette az észak-lengyelországi nagyvárost. A 2018. novemberi helyhatósági választásokon független jelöltként választották újra. A kétfordulós választáson a PiS jelöltje volt a fő riválisa, és vele szemben Adamowicz a voksok közel 65 százalékával nyerte meg a második fordulót.
Az időközi választást a főpolgármester halála utáni 90 napon belül kell kiírni. Kedden a lengyel kormányfői hivatal főnöke, Michal Dworczyk az eddigi gdanski első főpolgármester-helyettest, a PO-tag Aleksandra Dulkiewiczet kérte fel, hogy biztosként vállalja Gdansk város ideiglenes irányítását.
A főpolgármestert múlt vasárnap egy jótékonysági célú, szabadtéri rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi, Stefan W., akinél korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak. A gdanski bíróság hétfőn a gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntött, folyamatban van az ellene elindított büntetőjogi eljárás.
Pawel Adamowiczot szombaton helyezik örök nyugalomra Gdanskban, arra a napra a lengyel államfő, Andrzej Duda nemzeti gyásznapot hirdetett. Több tucat lengyel városban tartottak erőszakellenes gyászmenetet rá emlékezve. (via MTI)