Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken bejelentette, hogy aláírja a kormányzat működéséhez három hétre elegendő költségvetést, amit a Demokrata Párt javasolt.
Az aláírással a részleges kormányzati leállás megszűnik, a kormányzati munka három hétre újraindulhat.
A kormányzati alkalmazottak visszamenőlegesen megkapják elmaradt fizetésüket. Ez alatt a kongresszusi vezetők folytathatják a tárgyalásokat az amerikai-mexikói határon építendő falról. A kormányzati munka újraindulását az elnök nem kötötte a falépítés azonnali finanszírozásához
Trump korábban azt mondta, nem fog visszakozni, amíg a kongresszus nem biztosítja számára a pénzt (5,7 milliárd dollárt) a déli határra tervezett fal megépítésére. A Demokrata Párt azonban ellenezte Trump ötletét, így azt a képviselőház nem hagyta jóvá.
Trump a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy ebben az esetben nem él a vészhelyzet kihirdetésének jogával, pedig az elmúlt hetekben ezt belengette. Nemzeti vészhelyzet kihirdetésével az elnök katonai forrásokból biztosíthatta volna a falépítéshez szükséges pénzt. Ez azonban alkotmányos és jogi kérdéseket vetett volna fel.
Az elmúlt hetekben közel 800 ezer szövetségi alkalmazott maradt fizetés nélkül a kormányzati leállás miatt, amely miatt már a légiközlekedés is akadozott. (MTI, BBC)